OLVASS RÓLUNK

Harsányi Eszter

ügyvezető

Élő Fruzsina

kreatív vezető

Sas Olivér

stratégia+kommunikáció

Emrich Krisztina

üzletfejlesztés

Török Flóra

közösségszervező

Vidovszky Anna

tervezőmérnök

Bokor-Bacsák Györgyi

gyógypedagógus

Please reload

CSAPAT

Az ötlet 2013 táján született, valahogy így:

Amikor Fruzsi és Olivér játszótérre vitték a gyerekeiket - köztük Jancsit, aki súlyosan mozgássérült -, minden alkalommal azon morfondíroztak, hogy miért nincs egyetlen olyan játszóeszköz sem, amit a sérült kisfiuk kényelmesen használni tudna. Olyan játék pedig, amelyen pedig együtt tudott volna játszani a testvéreivel vagy a többi gyerekkel, pláne nem akadt.

Ha nincs, akkor csináljuk meg mi magunk!
Így aztán Fruzsi fejében körvonalazódni kezdett egy olyan játék, amelyen minden gyerek együtt tud játszani.

Az álmodozásból valóság lett, csapatunk összeállt sorstárs, valamint szimplán a jó ügyet kereső szülőkből. Összefogunk, belevágtunk, hogy olyan játszótéri eszközöket fejlesszünk ki, amelyek közös játékot tesznek lehetővé a speciális és a sima gyerekeknek, és bármely, már létező játszótéren elhelyezhetők.

TÖRTÉNET

A MagikMe alapvető célja, hogy azoknak a családoknak is lehetővé tegye a hétköznapi családi szórakozást, akik speciális gyerekeket (is) nevelnek és hogy a társadalmi integrációt minél hamarabb, már óvodás kor előtt elindítsa.

Ennek érdekében olyan játszótéri eszközöket fejlesztünk, amelyeket olyan mozgássérült gyerek is tudnak használni, akik nem tudnak önállóan ülni.

És amelyek segítségével a speciális és a sima gyerekek ténylegesen találkozni tudnak, és együtt tudnak játszani, valamint interakció is el tud indulni közöttük.

Játékaink amellett, hogy a sérült gyerekek számára lehetővé teszik a részvételt, annyira izgalmasak és vagányak, hogy minden gyerek szívesen játszik velük, így sokkal valószínűbb, hogy a fent említett találkozás megtörténik.​

KÜLDETÉS

A MagikMe alapítói laikus szülőkből a szakmát folyamatosan tanuló szakmabeliekké váltak. Csapatunkban megtalálható designer, gyerekpszichológus, kommunikációs szakember, szervezetfejlesztő, pályázatíró és kreatív szakember.

A további szükséges kompetenciákhoz külsö munkaerőt - gyógytornászokat, ergonómiai mérnököket és partnereket - hardware start-up, gyártó - vontunk be a munkánkba.

Stratégiai partnerünk az UNICEF Magyar Bizottság, szorosan együttműködünk a KincsŐ Alapítvánnyal, az Auchannal és a Suhanj! Alapítvánnyal.

Játékaink megfelelnek az európai EN 1176 szabvány előírásainak, TÜV tanúsítvánnyal rendelkeznek.

Szakmai munkánkat kiegészíti a többéves, intenzív élettapasztalat, amelyet a sérült gyerekeinkkel együttélve szereztünk.

Mi is érintett
gyerekeket NEVELÜNK.

Ezért jól tudjuk, hogy mire van szükségük.

hun

MagikMe Ltd.

Regisztrációs szám: 09035971

Közösségi adószám: GB 224 7988 71

Székhely:

84 Harwood Road

London SW6 4QH

Egyesült Királyság

Céginformációk

Legyen minden játszótér

MagikMe játszótér!

Integráló játszótéri eszközök

MagikMe logo

KOMPETENCIA

© 2016 MagikMe Ltd.

Minden jog fenntartva.

All rights reserved.

Unicef logo

Együttműködő partnerünk az UNICEF.

Our strategic partner is UNICEF.

Tuv logo

Termékeinket a TÜV tanúsítja.

Our products are certified by TÜV.

  • Facebook - White Circle
  • Facebook - White Circle
  • Twitter - White Circle
  • Instagram - White Circle